Betilthatja egy hadsereg az iPhone használatát

apple iphone okostelefon mobil mobilozás
Fotó: William Hook / Unsplash
Vágólapra másolva!
Biztonsági megfontolások miatt, az összes haderőnem érintett lehet.
Vágólapra másolva!

Más mobilokhoz hasonlóan az iPhone meghackelése sem lehetetlen, de általánosságban véve magas biztonsági színvonalú termékről van szó, amely nagyon sokáig részesül sebezhetőségeket is megszüntető frissítésekben. Ennek ellenére a The Korea Herald forrásai azt állítják, hogy hamarosan a dél-koreai hadsereg összes haderőnemében betilthatják az Apple telefonját, kizárólag Samsung Galaxy termékeket használhatnak majd a katonák.

A helyzet mögött nem patriotizmus áll, a célját a hackelések és az adatszivárgások megelőzése jelenti. A védelmi minisztérium már 2013-ban elérhetővé tett egy androidos mobilappot, amellyel távolról menedzselhetőek a telefonjai, a tipikusnak mondható távoli felügyeleti lehetőségek mellett akár az USB port és a mikrofon működése, vagy a netkapcsolat megosztása is szabályokhoz köthető vele.

A védelmi minisztérium alkalmazása nem érhető el az Apple mobiljaira, mert az iOS biztonsági limitációi miatt számos kritikusnak vélt funkciója nem valósítható meg az iPhone-on.

A hírek szerint az iPhone-ok lecserélése a legfelsőbb szinteken kezdődhet meg, fokozatosan pedig a legalacsonyabb szintekig is leszivároghat a tiltás.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!